Novák Katalin köztársasági elnök újévi köszöntője
Kedves Honfitársaim!
„Isten csodája, hogy még áll hazánk!” – írta a ma 200 éve született Petőfi Sándor. Mennyire igaz ez ma is, az elmúlt évek váratlan nehézségei után.
Még ízlelgetjük a szót: 2023, és óvatosan kérdezzük: a következő esztendő vajon mit tartogat nekünk személyesen és nekünk magyaroknak együtt?
Szeretnénk, ha a jövő év könnyebb lenne, mint amilyen az idei volt.
Ha könnyebb nem is, akkor legalább nehezebb ne legyen!
Ha mégis nehezebb lesz, akkor legalább tudjuk, hogyan kell megküzdenünk.
Ha már tudjuk hogyan, kapjunk hozzá erőt és segítséget!
Nekivágni egy új, talán nehezebb esztendőnek úgy lenne jó, ha a gondokat most minden magyar ember egyszerre letehetné. Ha maga mögött hagyhatná a megélhetésért folytatott küzdelem fáradtságát, a bizonytalan jövő okozta aggodalmat, a háborús fenyegetés félelmét, a csalódottságot, hogy már megint újra kell kezdeni.
A nehézségek nem szűnnek meg egy csapásra újévkor. Hogy is szűnhetnének meg?
Van azonban mire építenünk. A nehezedő élet és körülmények közepette sokan megsokszorozzák erőfeszítéseiket, és nem a menekülést választják. Talpon maradnak. Ezt láttam személyesen is a drávaiványi dinnyeszedőknél, a karácsondi kisboltban, a porvai polgármester asszonynál, a gyulafehérvári lelkipásztoroknál, a győri és a szomori iskolaigazgatónál, a hegyaljai borászoknál, az esztergomi Suzuki gyárban, a kelebiai határvédőknél. Ezt tapasztaltam azoknál a családoknál is, akikkel találkoztam. Köszönöm nekik, és mindazoknak, akik hisznek és bíznak Magyarországban.
Erős, küzdő, válságálló nemzet vagyunk. Kemény fából faragtak minket. Huzatos vidéken, népek útkereszteződésében élünk. Ahol nem elég a tehetség, a fifikás magyar észjárás, a népmesékből ismert leleményesség. Szorgalommal, kemény munkával kell megdolgoznunk az eredményekért. A történelem arra is megtanított minket, hogy legnagyobb gyengeségünk a széthúzás, legnagyobb erősségünk az összefogás.
Most nem a csüggedés, hanem az összekapaszkodás ideje jött el. Most tudunk tenni azért, hogy a legmagányosabbak is érezzék: nincsenek egyedül!
Nagymamám arra tanított: azt add meg, Fiam a másiknak, amit magadnak is kívánnál. Ha az erősek a gyengék mellé állnak, a fiatalok kinyújtják kezüket az időseknek, a tehetősebbek észreveszik a szerényebben élőket, akkor jól hasznosítjuk az elmúlt évtizedben közösen elért eredményeket. Akkor nyer értelmet a gazdasági teljesítmény, a magasabb életszínvonal, ha a nehéz idők küszöbén nem saját erődítményeinkbe húzódunk vissza, hanem felelősségünket kiterjesztjük szűk családunkon túlra, a többi magyarra is. Ahogy egy emberként fogtunk össze a kárpátaljai magyarokért és az ukrán menekültekért, úgy állhatunk most oda azok mellé, akiknek közülünk segítség kell a holnaphoz. Közben azt várjuk a döntéshozóktól, hogy tegyék könnyebbé ezt a küzdelmet. Legyen szó a gyermeknevelés segítéséről, az áremelkedések mérsékléséről, a fiatalok és nyugdíjasok támogatásáról, a pedagógusok méltó elismeréséről vagy a jó gazdasági döntésekről.
A 2023-as esztendő még csak néhány perces. Mi, édesanyák, tudjuk, milyen egy újszülöttet először kézbe venni. Egyszerre elfelejtjük a fájdalmat, a nehézséget, tele vagyunk reménységgel, várakozással, szeretettel, mosollyal. Így vegyük most együtt kézbe a 2023-as esztendőt, és adjunk a mosolyunkból a mellettünk állónak is. Legyen úgy, ahogy a székely népének kívánja:
„Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben
Vegye el mind a nem jót,
Ez új esztendőben;
Mitől félünk, mentsen meg,
Amit várunk, legyen meg,
Ez új esztendőben!”
Békét hozó új évet kívánok!
